Solar Panel System (SPS) A sorsfordító program
Óvjuk környezetünket, a FÖLD-et, hiszen csak kölcsön kaptuk Unokáinktól!
Van itt egy SunMoney márkanevű közösségi naperőmű építő program, amiben az emberek tudnak résztulajdont szerezni, és a termelt áramból visszaosztást kapnak a tulajdonrészük arányában 25 évig!
Solar Panel System (SPS)
A sorsfordító program
Meghívód: Mészáros László [61380764]
A Solar Panel System (SPS) a SunMoney fantasztikus kompenzációs tervének az egyik optimális kihasználása, és egy olyan konkrét pénzkereseti terv, ami bárki számára könnyedén elérhető. Emellett az SPS rendszert a világ legnagyobb környezetvédelmi programjának terveztük, ugyanis könnyedén terjed, a rendszerben senki sem veszít, és mindenki csak 20 €-val lép be a rendszerbe, amelynek többszörösét kapja hosszú távon vissza. Tehát a legjobb alapokra épülő rendszer, ami hálózatépítés nélkül is pénzt hoz, így nincs vesztese a rendszernek.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az SPS rendszer nagy előnye, hogy hálózatépítés esetén is mindössze két ember, 20 €-val történő csatlakoztatását kívánja meg, és csak komolyabb hálózat esetén szükséges üzleti csomag vásárlása, amikor már biztosan megéri.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
De ha valaki tényleg komolyan foglalkozik hálózatépítéssel, annak kicsit részletesebben:
A feladat nagyon egyszerű: könnyen másolható!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
1. lépés.
Vásárolj 10 wattos "teljesítmény csomagot" (20€+ banki átutalás költsége=23€)
Oszd meg minél több ismerőssel, baráttal, offline vagy online módon, akik tulajdonrészt szeretnének a közösségi napelem parkban + egy hosszú távú, 25 éves bevételt.
Ök is tegyék ugyan azt, amit Te, vagyis másoljanak!
Meghívód: Mészáros László [61380764]
2.lépés.
Ha van már 29 regisztráltad, akkor a Tiéddel együtt 300 Wattod van.
Most vásárolj egy 150 eurós "üzleti csomagot", hogy teljes mélységből jövedelemre tudjál szert tenni 25 éven keresztül. (ez a napelem garantált 100%-os működésének élettartama). Ezt szintén másolja minden hozzád csatlakozott!
Jogosan teszed fel a kérdést: mennyit lehet így keresni?
1 hónap 7 - 32 euró
2 hónap 132 - 1.079 euró
3 hónap 4.000 - 10.000 euró
Természetesen lesznek akik lassabban dolgoznak. Ez nem baj, mert Ők is elfogják érni ezt a jövedelmet, csak egy kicsit később. Részesülj Te is a legtisztább energia forrásból a napenergiából! Mi egy Nemzetközi Közösségi Napelem Parkot építünk, csapatban dolgozunk. Egyénileg is pénzt hoz a befektetés, ajánlás által plussz jövedelemre tehetsz szert. ;-)
Info
PDF az SPS-ről: https://www.imagmernok.hu/Solar_Panel_System_HU.pdf
Meghívód: Mészáros László [61380764]
Avideónál egy " kártya " alakú ikonra kattintva magyar nyelven olvasható a szöveg.
Óvjuk környezetünket, a FÖLD-et, hiszen csak kölcsön kaptuk Unokáinktól! Van itt egy SunMoney márkanevű közösségi naperőmű építő program, amiben az emberek tudnak résztulajdont szerezni, és a termelt áramból visszaosztást kapnak a tulajdonrészük arányában 25 évig! Solar Panel System (SPS) A sorsfordító program Meghívód: Mészáros László [61380764] A Solar Panel System (SPS) a SunMoney fantasztikus kompenzációs tervének az egyik optimális kihasználása, és egy olyan konkrét pénzkereseti terv, ami bárki számára könnyedén elérhető. Emellett az SPS rendszert a világ legnagyobb környezetvédelmi programjának terveztük, ugyanis könnyedén terjed, a rendszerben senki sem veszít, és mindenki csak 20 €-val lép be a rendszerbe, amelynek többszörösét kapja hosszú távon vissza. Tehát a legjobb alapokra épülő rendszer, ami hálózatépítés nélkül is pénzt hoz, így nincs vesztese a rendszernek. Az SPS rendszer nagy előnye, hogy hálózatépítés esetén is mindössze két ember, 20 €-val történő csatlakoztatását kívánja meg, és csak komolyabb hálózat esetén szükséges üzleti csomag vásárlása, amikor már biztosan megéri. De ha valaki tényleg komolyan foglalkozik hálózatépítéssel, annak kicsit részletesebben: A feladat nagyon egyszerű: könnyen másolható! 1. lépés. Vásárolj 10 wattos "teljesítmény csomagot" (20€+ banki átutalás költsége=23€) Oszd meg minél több ismerőssel, baráttal, offline vagy online módon, akik tulajdonrészt szeretnének a közösségi napelem parkban + egy hosszú távú, 25 éves bevételt. Ök is tegyék ugyan azt, amit Te, vagyis másoljanak! Meghívód: Mészáros László [61380764] 2.lépés. Ha van már 29 regisztráltad, akkor a Tiéddel együtt 300 Wattod van. Most vásárolj egy 150 eurós "üzleti csomagot", hogy teljes mélységből jövedelemre tudjál szert tenni 25 éven keresztül. (ez a napelem garantált 100%-os működésének élettartama). Ezt szintén másolja minden hozzád csatlakozott! Jogosan teszed fel a kérdést: mennyit lehet így keresni? 1 hónap 7 - 32 euró 2 hónap 132 - 1.079 euró 3 hónap 4.000 - 10.000 euró Természetesen lesznek akik lassabban dolgoznak. Ez nem baj, mert Ők is elfogják érni ezt a jövedelmet, csak egy kicsit később. Részesülj Te is a legtisztább energia forrásból a napenergiából! Mi egy Nemzetközi Közösségi Napelem Parkot építünk, csapatban dolgozunk. Egyénileg is pénzt hoz a befektetés, ajánlás által plussz jövedelemre tehetsz szert. ;-) Info
VálaszTörlésÓvjuk környezetünket, a FÖLD-et, hiszen csak kölcsön kaptuk Unokáinktól! Van itt egy SunMoney márkanevű közösségi naperőmű építő program, amiben az emberek tudnak résztulajdont szerezni, és a termelt áramból visszaosztást kapnak a tulajdonrészük arányában 25 évig! Solar Panel System (SPS) A sorsfordító program Meghívód: Mészáros László [61380764] A Solar Panel System (SPS) a SunMoney fantasztikus kompenzációs tervének az egyik optimális kihasználása, és egy olyan konkrét pénzkereseti terv, ami bárki számára könnyedén elérhető. Emellett az SPS rendszert a világ legnagyobb környezetvédelmi programjának terveztük, ugyanis könnyedén terjed, a rendszerben senki sem veszít, és mindenki csak 20 €-val lép be a rendszerbe, amelynek többszörösét kapja hosszú távon vissza. Tehát a legjobb alapokra épülő rendszer, ami hálózatépítés nélkül is pénzt hoz, így nincs vesztese a rendszernek. Az SPS rendszer nagy előnye, hogy hálózatépítés esetén is mindössze két ember, 20 €-val történő csatlakoztatását kívánja meg, és csak komolyabb hálózat esetén szükséges üzleti csomag vásárlása, amikor már biztosan megéri. De ha valaki tényleg komolyan foglalkozik hálózatépítéssel, annak kicsit részletesebben: A feladat nagyon egyszerű: könnyen másolható! 1. lépés. Vásárolj 10 wattos "teljesítmény csomagot" (20€+ banki átutalás költsége=23€) Oszd meg minél több ismerőssel, baráttal, offline vagy online módon, akik tulajdonrészt szeretnének a közösségi napelem parkban + egy hosszú távú, 25 éves bevételt. Ök is tegyék ugyan azt, amit Te, vagyis másoljanak! Meghívód: Mészáros László [61380764] 2.lépés. Ha van már 29 regisztráltad, akkor a Tiéddel együtt 300 Wattod van. Most vásárolj egy 150 eurós "üzleti csomagot", hogy teljes mélységből jövedelemre tudjál szert tenni 25 éven keresztül. (ez a napelem garantált 100%-os működésének élettartama). Ezt szintén másolja minden hozzád csatlakozott! Jogosan teszed fel a kérdést: mennyit lehet így keresni? 1 hónap 7 - 32 euró 2 hónap 132 - 1.079 euró 3 hónap 4.000 - 10.000 euró Természetesen lesznek akik lassabban dolgoznak. Ez nem baj, mert Ők is elfogják érni ezt a jövedelmet, csak egy kicsit később. Részesülj Te is a legtisztább energia forrásból a napenergiából! Mi egy Nemzetközi Közösségi Napelem Parkot építünk, csapatban dolgozunk. Egyénileg is pénzt hoz a befektetés, ajánlás által plussz jövedelemre tehetsz szert. ;-) Info

VálaszTörlésMivel környezettudatos vagyok így nagyon jó lehetőségnek tartottam a napelemmel kapcsolatos üzletet. Hiszen mamár minden árammal működik!Meghívód: Mészáros László [61380764]

VálaszTörlésÓvjuk környezetünket, a FÖLD-et, hiszen csak kölcsön kaptuk Unokáinktól! Van itt egy SunMoney márkanevű közösségi naperőmű építő program, amiben az emberek tudnak résztulajdont szerezni, és a termelt áramból visszaosztást kapnak a tulajdonrészük arányában 25 évig! Solar Panel System (SPS) A sorsfordító program Meghívód: Mészáros László [61380764] A Solar Panel System (SPS) a SunMoney fantasztikus kompenzációs tervének az egyik optimális kihasználása, és egy olyan konkrét pénzkereseti terv, ami bárki számára könnyedén elérhető. Emellett az SPS rendszert a világ legnagyobb környezetvédelmi programjának terveztük, ugyanis könnyedén terjed, a rendszerben senki sem veszít, és mindenki csak 20 €-val lép be a rendszerbe, amelynek többszörösét kapja hosszú távon vissza. Tehát a legjobb alapokra épülő rendszer, ami hálózatépítés nélkül is pénzt hoz, így nincs vesztese a rendszernek. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Az SPS rendszer nagy előnye, hogy hálózatépítés esetén is mindössze két ember, 20 €-val történő csatlakoztatását kívánja meg, és csak komolyabb hálózat esetén szükséges üzleti csomag vásárlása, amikor már biztosan megéri. --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- De ha valaki tényleg komolyan foglalkozik hálózatépítéssel, annak kicsit részletesebben: A feladat nagyon egyszerű: könnyen másolható! --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 1. lépés. Vásárolj 10 wattos "teljesítmény csomagot" (20€+ banki átutalás költsége=23€) Oszd meg minél több ismerőssel, baráttal, offline vagy online módon, akik tulajdonrészt szeretnének a közösségi napelem parkban + egy hosszú távú, 25 éves bevételt. Ök is tegyék ugyan azt, amit Te, vagyis másoljanak! Meghívód: Mészáros László [61380764] 2.lépés. Ha van már 29 regisztráltad, akkor a Tiéddel együtt 300 Wattod van. Most vásárolj egy 150 eurós "üzleti csomagot", hogy teljes mélységből jövedelemre tudjál szert tenni 25 éven keresztül. (ez a napelem garantált 100%-os működésének élettartama). Ezt szintén másolja minden hozzád csatlakozott! Jogosan teszed fel a kérdést: mennyit lehet így keresni? 1 hónap 7 - 32 euró 2 hónap 132 - 1.079 euró 3 hónap 4.000 - 10.000 euró Természetesen lesznek akik lassabban dolgoznak. Ez nem baj, mert Ők is elfogják érni ezt a jövedelmet, csak egy kicsit később. Részesülj Te is a legtisztább energia forrásból a napenergiából! Mi egy Nemzetközi Közösségi Napelem Parkot építünk, csapatban dolgozunk. Egyénileg is pénzt hoz a befektetés, ajánlás által plussz jövedelemre tehetsz szert. ;-) Info

VálaszTörlésElérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagysága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akik nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetni való összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyenMeghívója: Mészáros László [61380764]módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikák. Egy folyamatosan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatás nak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energia Hasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vízszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútor Hoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.Meghívója: Mészáros László [61380764

VálaszTörlésA megoldások képesek átalakítani az ágazatot Az energiaszektor a blokklánc és a tokenizáció bevezetésének korai szakaszában jár egy fenntarthatóbb és környezetbarátabb iparág létrehozása érdekében. A blokklánc technológiát különféle célokra lehet hasznosítani, mint például az energiaadminisztráció (termelési adatok gyűjtése és elszámolása), valamint a befektetők bevonása. A folyamatok egyszerűsítésével és az energiafelhasználás csökkentésével a blokklánc segíthet csökkenteni a kibocsátást, és zöldebbé teheti az energiaszektort. Ahogy az iparág egyre jobban megismeri a blokklánc technológia lehetséges alkalmazásait, várhatóan annak integrációja további környezeti előnyökhöz vezet. A Khaleej Times beszélt Peter Bahorecz-szel, a SunMoney Solar Group hálózati igazgatójával, hogy megértse, hogyan segíthet a születőben lévő technológia egy zöldebb jövő biztosításában.

VálaszTörlés