Nem atom, hanem naperőmű boom van Magyarországon!

Meghívód: Mészáros László [61380764] Nem atom, hanem naperőmű boom van Magyarországon 2017. november 17. péntek - 18:10 / piacesprofit.hu A tavalyi KÁT-dömpingnek köszönhetően a következő néhány évben megsokszorozódhat a magyarországi naperőművek száma. A kiemelkedő megtérülést ígérő naperőmű-beruházások azonban számos sajátos jogi, műszaki és pénzügyi kockázatot hordoznak magukban, amelyek kezelésére sok esetben nélkülözhetetlen a külső szakértők bevonása. A magyarországi napenergia-szektor robbanásszerű növekedés előtt áll – hangzott el a nyolcadik Fenntarthatósági Csúcson. Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal igazgatóhelyettese szerint érdemes lesz megtekinteni azokat a 2016 végén a Hatósághoz benyújtott megújuló energiaforrások kiépítésére szolgáló projekteket, amelyek tervezett beépített kapacitása eléri a Paksi Atomerőmű jelenlegi képességeit. „A következő néhány évben ugyanis több mint 2000 megawattnyi támogatott naperőmű-kapacitás megvalósítására nyílik lehetőség Magyarországon, amely kiemelkedő beruházási lehetőséget jelent mind a szakmai, mind a pénzügyi befektetők számára” – hangzott el a Deloitte Legal által szervezett Energy Breakfast során. A hazai naperőmű-építési láz elsősorban a megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelés támogatási szabályainak közelmúltbeli változásának köszönhető. A rendezvényen a Deloitte szakértői átfogó képet vázoltak a naperőmű-beruházásokban rejlő befektetési lehetőségekről, valamint a kapcsolódó projektkockázatokról és azok kezelésének lehetőségeiről. Meghívód: Mészáros László [61380764] napenergiaa512
„A naperőműprojektek kivételes befektetési lehetőségnek számítanak, azonban nemcsak pénzügyi és műszaki, hanem jogi szempontból is számos megoldandó kérdést vetnek fel. Ilyen például a tervekben szereplő paraméterektől való eltérés, a KÁT-jogosultságok átruházhatósága, valamint a felhasználni kívánt ingatlan átminősítése. Tapasztalatunk szerint külön kihívást jelent a fejlesztők és a befektetők számára a megfelelő banki finanszírozási struktúra kialakítása, a bankok oldalán pedig a szükséges biztosítéki rendszer létrehozása igényel kiemelt körültekintést. Ezek mind olyan esetek, amelyek során szinte nélkülözhetetlen a külső szakértő bevonása” – mutatott rá dr. Erdős Gábor, a Deloitte Legal irodavezető ügyvédje„A naperőműprojektek kivételes befektetési lehetőségnek számítanak, azonban nemcsak pénzügyi és műszaki, hanem jogi szempontból is számos megoldandó kérdést vetnek fel. Ilyen például a tervekben szereplő paraméterektől való eltérés, a KÁT-jogosultságok átruházhatósága, valamint a felhasználni kívánt ingatlan átminősítése. Tapasztalatunk szerint külön kihívást jelent a fejlesztők és a befektetők számára a megfelelő banki finanszírozási struktúra kialakítása, a bankok oldalán pedig a szükséges biztosítéki rendszer létrehozása igényel kiemelt körültekintést. Ezek mind olyan esetek, amelyek során szinte nélkülözhetetlen a külső szakértő bevonása” – mutatott rá dr. Erdős Gábor, a Deloitte Legal irodavezető ügyvédje. Állami támogatás nélkül is versenyképesek a szolárfarmok Angliában nyílt meg az első olyan szolárfarm, melynek működtetéséhez már nem vesznek igénybe állami támogatást, mert nélküle is versenyképes áron tud termelni villamosenergiát. „Az utóbbi hónapokban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) több mint 2700 KÁT, azaz megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelés állami támogatás Meghívód: Mészáros László [61380764] Állami támogatás nélkül is versenyképesek a szolárfarmok Angliában nyílt meg az első olyan szolárfarm, melynek működtetéséhez már nem vesznek igénybe állami támogatást, mert nélküle is versenyképes áron tud termelni villamosenergiát. „Az utóbbi hónapokban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) több mint 2700 KÁT, azaz megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelés állami támogatás
ára vonatkozó határozatot adott ki, és még folyamatban van közel 105 kérelem elbírálása, amelyek összesen több mint 2000 megawattnyi új naperőművi kapacitást támogatását jelentik” – mondta dr. Grabner Péter, a MEKH elnökhelyettese. A szakember hangsúlyozta, hogy a MEKH folyamatosan nyomon követi a beruházásokat, és igyekszik együttműködni a fejlesztőkkel annak érdekében, hogy a tervezett projektekből a lehető legtöbb megvalósulhasson. A naperőmű-kapacitások jelentős bővítése ugyanis nagyban elősegíti Magyarország energiapolitikai célkitűzéseinek megvalósulását. Meghívód: Mészáros László [61380764]

Megjegyzések

  1. Meghívód: Mészáros László [61380764] Nem atom, hanem naperőmű boom van Magyarországon 2017. november 17. péntek - 18:10 / piacesprofit.hu A tavalyi KÁT-dömpingnek köszönhetően a következő néhány évben megsokszorozódhat a magyarországi naperőművek száma. A kiemelkedő megtérülést ígérő naperőmű-beruházások azonban számos sajátos jogi, műszaki és pénzügyi kockázatot hordoznak magukban, amelyek kezelésére sok esetben nélkülözhetetlen a külső szakértők bevonása. A magyarországi napenergia-szektor robbanásszerű növekedés előtt áll – hangzott el a nyolcadik Fenntarthatósági Csúcson. Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal igazgatóhelyettese szerint érdemes lesz megtekinteni azokat a 2016 végén a Hatósághoz benyújtott megújuló energiaforrások kiépítésére szolgáló projekteket, amelyek tervezett beépített kapacitása eléri a Paksi Atomerőmű jelenlegi képességeit. „A következő néhány évben ugyanis több mint 2000 megawattnyi támogatott naperőmű-kapacitás megvalósítására nyílik lehetőség Magyarországon, amely kiemelkedő beruházási lehetőséget jelent mind a szakmai, mind a pénzügyi befektetők számára” – hangzott el a Deloitte Legal által szervezett Energy Breakfast során. A hazai naperőmű-építési láz elsősorban a megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelés támogatási szabályainak közelmúltbeli változásának köszönhető. A rendezvényen a Deloitte szakértői átfogó képet vázoltak a naperőmű-beruházásokban rejlő befektetési lehetőségekről, valamint a kapcsolódó projektkockázatokról és azok kezelésének lehetőségeiről. Meghívód: Mészáros László [61380764] napenergiaa512

    VálaszTörlés
  2. „A naperőműprojektek kivételes befektetési lehetőségnek számítanak, azonban nemcsak pénzügyi és műszaki, hanem jogi szempontból is számos megoldandó kérdést vetnek fel. Ilyen például a tervekben szereplő paraméterektől való eltérés, a KÁT-jogosultságok átruházhatósága, valamint a felhasználni kívánt ingatlan átminősítése. Tapasztalatunk szerint külön kihívást jelent a fejlesztők és a befektetők számára a megfelelő banki finanszírozási struktúra kialakítása, a bankok oldalán pedig a szükséges biztosítéki rendszer létrehozása igényel kiemelt körültekintést. Ezek mind olyan esetek, amelyek során szinte nélkülözhetetlen a külső szakértő bevonása” – mutatott rá dr. Erdős Gábor, a Deloitte Legal irodavezető ügyvédje. Állami támogatás nélkül is versenyképesek a szolárfarmok Angliában nyílt meg az első olyan szolárfarm, melynek működtetéséhez már nem vesznek igénybe állami támogatást, mert nélküle is versenyképes áron tud termelni villamosenergiát. „Az utóbbi hónapokban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) több mint 2700 KÁT, azaz megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelés állami támogatás Meghívód: Mészáros László [61380764]

    VálaszTörlés
  3. „A naperőműprojektek kivételes befektetési lehetőségnek számítanak, azonban nemcsak pénzügyi és műszaki, hanem jogi szempontból is számos megoldandó kérdést vetnek fel. Ilyen például a tervekben szereplő paraméterektől való eltérés, a KÁT-jogosultságok átruházhatósága, valamint a felhasználni kívánt ingatlan átminősítése. Tapasztalatunk szerint külön kihívást jelent a fejlesztők és a befektetők számára a megfelelő banki finanszírozási struktúra kialakítása, a bankok oldalán pedig a szükséges biztosítéki rendszer létrehozása igényel kiemelt körültekintést. Ezek mind olyan esetek, amelyek során szinte nélkülözhetetlen a külső szakértő bevonása” – mutatott rá dr. Erdős Gábor, a Deloitte Legal irodavezető ügyvédje. Állami támogatás nélkül is versenyképesek a szolárfarmok Angliában nyílt meg az első olyan szolárfarm, melynek működtetéséhez már nem vesznek igénybe állami támogatást, mert nélküle is versenyképes áron tud termelni villamosenergiát. „Az utóbbi hónapokban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) több mint 2700 KÁT, azaz megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelés állami támogatás Meghívód: Mészáros László [61380764]

    VálaszTörlés
  4. Meghívód: Mészáros László [61380764] Nem atom, hanem naperőmű boom van Magyarországon 2017. november 17. péntek - 18:10 / piacesprofit.hu A tavalyi KÁT-dömpingnek köszönhetően a következő néhány évben megsokszorozódhat a magyarországi naperőművek száma. A kiemelkedő megtérülést ígérő naperőmű-beruházások azonban számos sajátos jogi, műszaki és pénzügyi kockázatot hordoznak magukban, amelyek kezelésére sok esetben nélkülözhetetlen a külső szakértők bevonása. A magyarországi napenergia-szektor robbanásszerű növekedés előtt áll – hangzott el a nyolcadik Fenntarthatósági Csúcson. Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal igazgatóhelyettese szerint érdemes lesz megtekinteni azokat a 2016 végén a Hatósághoz benyújtott megújuló energiaforrások kiépítésére szolgáló projekteket, amelyek tervezett beépített kapacitása eléri a Paksi Atomerőmű jelenlegi képességeit. „A következő néhány évben ugyanis több mint 2000 megawattnyi támogatott naperőmű-kapacitás megvalósítására nyílik lehetőség Magyarországon, amely kiemelkedő beruházási lehetőséget jelent mind a szakmai, mind a pénzügyi befektetők számára” – hangzott el a Deloitte Legal által szervezett Energy Breakfast során. A hazai naperőmű-építési láz elsősorban a megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelés támogatási szabályainak közelmúltbeli változásának köszönhető. A rendezvényen a Deloitte szakértői átfogó képet vázoltak a naperőmű-beruházásokban rejlő befektetési lehetőségekről, valamint a kapcsolódó projektkockázatokról és azok kezelésének lehetőségeiről. Meghívód: Mészáros László [61380764] napenergiaa512

    VálaszTörlés
  5. „A naperőműprojektek kivételes befektetési lehetőségnek számítanak, azonban nemcsak pénzügyi és műszaki, hanem jogi szempontból is számos megoldandó kérdést vetnek fel. Ilyen például a tervekben szereplő paraméterektől való eltérés, a KÁT-jogosultságok átruházhatósága, valamint a felhasználni kívánt ingatlan átminősítése. Tapasztalatunk szerint külön kihívást jelent a fejlesztők és a befektetők számára a megfelelő banki finanszírozási struktúra kialakítása, a bankok oldalán pedig a szükséges biztosítéki rendszer létrehozása igényel kiemelt körültekintést. Ezek mind olyan esetek, amelyek során szinte nélkülözhetetlen a külső szakértő bevonása” – mutatott rá dr. Erdős Gábor, a Deloitte Legal irodavezető ügyvédje. Állami támogatás nélkül is versenyképesek a szolárfarmok Angliában nyílt meg az első olyan szolárfarm, melynek működtetéséhez már nem vesznek igénybe állami támogatást, mert nélküle is versenyképes áron tud termelni villamosenergiát. „Az utóbbi hónapokban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) több mint 2700 KÁT, azaz megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelés állami támogatás Meghívód: Mészáros László [61380764]

    VálaszTörlés
  6. „A naperőműprojektek kivételes befektetési lehetőségnek számítanak, azonban nemcsak pénzügyi és műszaki, hanem jogi szempontból is számos megoldandó kérdést vetnek fel. Ilyen például a tervekben szereplő paraméterektől való eltérés, a KÁT-jogosultságok átruházhatósága, valamint a felhasználni kívánt ingatlan átminősítése. Tapasztalatunk szerint külön kihívást jelent a fejlesztők és a befektetők számára a megfelelő banki finanszírozási struktúra kialakítása, a bankok oldalán pedig a szükséges biztosítéki rendszer létrehozása igényel kiemelt körültekintést. Ezek mind olyan esetek, amelyek során szinte nélkülözhetetlen a külső szakértő bevonása” – mutatott rá dr. Erdős Gábor, a Deloitte Legal irodavezető ügyvédje. Állami támogatás nélkül is versenyképesek a szolárfarmok Angliában nyílt meg az első olyan szolárfarm, melynek működtetéséhez már nem vesznek igénybe állami támogatást, mert nélküle is versenyképes áron tud termelni villamosenergiát. „Az utóbbi hónapokban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) több mint 2700 KÁT, azaz megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelés állami támogatás Meghívód: Mészáros László [61380764]

    VálaszTörlés
  7. „A naperőműprojektek kivételes befektetési lehetőségnek számítanak, azonban nemcsak pénzügyi és műszaki, hanem jogi szempontból is számos megoldandó kérdést vetnek fel. Ilyen például a tervekben szereplő paraméterektől való eltérés, a KÁT-jogosultságok átruházhatósága, valamint a felhasználni kívánt ingatlan átminősítése. Tapasztalatunk szerint külön kihívást jelent a fejlesztők és a befektetők számára a megfelelő banki finanszírozási struktúra kialakítása, a bankok oldalán pedig a szükséges biztosítéki rendszer létrehozása igényel kiemelt körültekintést. Ezek mind olyan esetek, amelyek során szinte nélkülözhetetlen a külső szakértő bevonása” – mutatott rá dr. Erdős Gábor, a Deloitte Legal irodavezető ügyvédje. Állami támogatás nélkül is versenyképesek a szolárfarmok Angliában nyílt meg az első olyan szolárfarm, melynek működtetéséhez már nem vesznek igénybe állami támogatást, mert nélküle is versenyképes áron tud termelni villamosenergiát. „Az utóbbi hónapokban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) több mint 2700 KÁT, azaz megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelés állami támogatás Meghívód: Mészáros László [61380764]

    VálaszTörlés
  8. „A naperőműprojektek kivételes befektetési lehetőségnek számítanak, azonban nemcsak pénzügyi és műszaki, hanem jogi szempontból is számos megoldandó kérdést vetnek fel. Ilyen például a tervekben szereplő paraméterektől való eltérés, a KÁT-jogosultságok átruházhatósága, valamint a felhasználni kívánt ingatlan átminősítése. Tapasztalatunk szerint külön kihívást jelent a fejlesztők és a befektetők számára a megfelelő banki finanszírozási struktúra kialakítása, a bankok oldalán pedig a szükséges biztosítéki rendszer létrehozása igényel kiemelt körültekintést. Ezek mind olyan esetek, amelyek során szinte nélkülözhetetlen a külső szakértő bevonása” – mutatott rá dr. Erdős Gábor, a Deloitte Legal irodavezető ügyvédje. Állami támogatás nélkül is versenyképesek a szolárfarmok Angliában nyílt meg az első olyan szolárfarm, melynek működtetéséhez már nem vesznek igénybe állami támogatást, mert nélküle is versenyképes áron tud termelni villamosenergiát. „Az utóbbi hónapokban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) több mint 2700 KÁT, azaz megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelés állami támogatás Meghívód: Mészáros László [61380764]

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan alkalmazhatjuk a blokkláncot és a tokenizálást az energiaiparban?

Solar Panel System (SPS) A sorsfordító program

Manapság minden bizonytalan semmise biztos.SunMoney 10éves cég,ne halgas másra csak sajat magad érzéseire.