Bejegyzések

A jövő közlekedése a napelemes autóké?

Kép
A napelemmel működtetett jármű ötlete nem egy kimondott újdonság, szinte azóta mozgatja az emberek fantáziáját, hogy megjelentek az első napelemek. Tankolás nélkül közlekedni eddig nagyjából a biciklit, a rollert, és ilyesmiket jelentett, és noha a jelenlegi üzemanyagárak mellett sokan döntöttek úgy, hogy inkább alternatív módot választanak, sokan így is rendületlenül autóval járnak mindenhova. Sokaknak például a munkája követeli meg, hogy állandóan úton legyen, például területi képviselők, szállítók, hivatásos sofőrök, akik viszont eddig csak álmodozhattak arról, milyen lenne egy olyan járművel járkálni, amit nem kell időről időre megtankolni. Nos, ha nem is az elkövetkező fél évben, de a közei jövőben már lehetséges, hogy ez nem álom többé, ugyanis napelemes autó fronton komoly fejlesztések történtek, szerte a világban! Az anyag határai Az anyag határai Eddig mind a kutatók, mind a fogyasztók szkeptikusan álltak a dologhoz, hiszen a tényekkel senki sem tudott vitatkozni. A te

A napelemek piacán nem csak az eladásokban van jelen folyamatosan a verseny, hanem az innovációban.

Kép
A napelemek piacán nem csak az eladásokban van jelen folyamatosan a verseny, hanem az innovációban, az újabb és újabb megoldásokban is – szerencsére. Tény, hogy akár a 10 évvel ezelőtti állapotokhoz képest is jelentősen csökkentek a napelem panelek árai, de ezzel párhuzamosan az igények is nőttek, elsősorban az azok által produkált teljesítményt illetően. Egyre többen szeretnének egyre erősebb napelemeket, a fejlesztők pedig bolondok lennének nem foglalkozni a piaci elvárásokkal. Mi is írtunk korábban már cikket a témában, többek közt a gyártók között kialakult számháborúról a minél nagyobb teljesítmény elérése érdekében, valamint arról is, hogy ennek nem várt hatásai is keletkeztek. A nagyobb teljesítmény elérésének jelenleg egy módja van: a cellák számának növelése. Ez viszont méret- és tömegnövekedéssel is jár, ami megnehezíti mind a kivitelezéseket tervezők, mind a szerelők munkáját. Most azonban úgy tűnik, hogy egy új, német fejlesztés képes lesz ezt a gondot áthidalni! A

Nyomtatót napelem panel, ami radikális változást hozhat a napelem piacra

Kép
A„nyomtatott” napelem panel, ami radikális változást hozhat a napelem piacra Nemrég a Tesla legújabb áramtermelő tetőcserepeiről számoltunk be, amit részletesen be is mutattunk. Igaz, hogy idén még Magyarországról nem lehet a Tesla legújabb termékét megrendelni, azonban arra már most lehetőségünk van, hogy a legapróbb részletekig információt kapjunk a Tesla cserepeiről. Így akit érdekel, az interneten minden információt megtalál a termékről, sőt, előző cikkünkben összeszedtünk mindent, amit a Tesla forradalmian új áramtermelő tetőcserepeiről tudni kell. Azonban most itt egy újabb fejlesztés, ami akár az egész napelemes piacot forradalmasíthatja. Nyomtatott napelem? Nyomtatott napelem? Forrás: University of Newcastle Furcsán hangozhat, pedig most már létezik. „Game changer” – így jellemezte az Newcastle-i Egyetem a legújabb fejlesztésüket. Hogy mit is takar pontosan ez a kifejezés, és hogy miért használták ezt a jelzőt, azt nagyon könnyű elmagyarázni, azonban mielőtt belevágn

A világ  jó része azon dolgozik,hogy minél hamarabb kiváltani a fosszilis energiát megújuló energiával.Sunmoney egy ilyen cég.

Kép
A világ  jó része azon dolgozik,hogy minél hamarabb kiváltani a fosszilis energiát megújuló energiával.Sunmoney egy ilyen cég akár pár dollárralelkezdheted.Sok videó áll rendelkezésre,hogy jobb ésprofi képet tudj szerezni a Sunmoney rendszerről.Meghívója: Mészáros László [61380764]A lehetö legtőbb videót nézzétek meg a Sunmoney jel kapcsolattal érdenes.
Kép
Köszönöm mindenkinek aki regisztrált.Egy fontos lépés van még,az oktatási oldalra is be kel jóvolna regiszrálnotok sok információt és tudás birtokába kerültök a SUMONEY-JEL kapcsolatba.https://oktatas.smartdigitalbusinessnetwork.hu/login

Sok emberrel beszélgettem az elmúlt hónapokban!

Kép
Sok emberrel beszélgettem az elmúlt hónapokban.hogy milyen jó kis üzlet a Sunmoney 1§-dolláral is elkezdhető.Többet elkölt az ember lottóra vagy más szerencse játékra vagy bejön vagy nem itt a pénzed hónapról hónapra gyarapodi https://hu.pinterest.com/mlaszlo959/sunmoney/ Hogyan működik a program - Interjú Bahorecz Péterrel a Sunmoney Tulajdonosával Különféle kulcsszókutatási eszközök segítségével kereshet kulcsszavakat saját cikkeihez. Ha még nem ismeri a blogírást, akkor valószínűleg olyan ingyenes eszközökkel kell kezdenie, mint az Answer the Public , az Ubersuggest és a Google Kulcsszótervező . Ezt követően érdemes lehet olyan fejlettebb eszközökre frissíteni, mint a SEMrush vagy az Ahrefs .

Elérhető jövedelmek

Kép
Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is