Elérhető jövedelmek

Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés. Hónap vége felé közeledve segítséget adunk a munkatársaknak, hogy a megfelelő üzleti csomaggal rendelkezzenek, mely alapján a keletkezett jövedelem teljes mértékben kifizetésre fog kererülni. 4./ Hálózati bérlet után származó: A hálózati bérleti díj a Partnerhez kapcsolódó Hálózat Üzletpolitikai Szabályzat szerinti bérleti díja után fizetendő díj és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó hálózati bérleti díj mértékének a szorzata Bérleti idő a csomag vásárlásától számított 25 év! Ez a díj az igazi passzív jövedelem. Ha a hálózatban nem történik értékesítés a bérleti díj után fizetendő díj akkor is megjelenik. A teljesítmények bérleti ideje 25 év. Az alábbi táblázat alapján ki lehet számolni, hogy a meglévő csomag, és a kisebbik lábon lévő forgalom mekkora jövedelmet generál. Ez a legvonzóbb része az üzletünknek, mert 25 éves jövedelemre kell számítani akkor is, ha csak egyszer vásárol valaki Watt teljesítményt alattad. 5.1. Díjak kiszámításának alapja A Díjak az Ajánló által megvásárolt Community Package-hez tartozó díjmértékek (%), illetve a hozzá kapcsolódó Közvetlen Tagok vásárlásainak CV értéke, valamint az Ajánlóhoz kapcsolódó Lábakon történt vásárlások CV értéke alapján kerülnek kiszámításra a Tárgyhavi Bázisidőszak figyelembe vétele mellett. A 5.3.3 – 5.3.4 pontok Lábak szerint külön-külön összeadott pontértékek alapján Ajánló részére fizetendő Díj kiszámításának alapjául a Gyengébb Láb szolgál, amennyiben az Erősebb Láb legalább háromszor nagyobb forgalmú. Az Ajánló részére fizetendő díj kiszámításának alapjául az Erősebb Láb egyharmad része szolgál, amennyiben az Erősebb Láb nagysága nem haladja meg a Gyengébb Láb háromszorosát.

Megjegyzések

  1. Sok emberrel beszélgettem az elmúlt hónapokban.hogy milyen jó kis üzlet a Sunmoney 1§-dolláral is elkezdhető.Többet elkölt az ember lottóra vagy más szerencse játékra vagy bejön vagy nem itt a pénzed hónapról hónapra gyarapodi https://hu.pinterest.com/mlaszlo959/sunmoney/ Hogyan működik a program - Interjú Bahorecz Péterrel a Sunmoney Tulajdonosával

    VálaszTörlés
  2. Sok emberrel beszélgettem az elmúlt hónapokban.hogy milyen jó kis üzlet a Sunmoney 1§-dolláral is elkezdhető.Többet elkölt az ember lottóra vagy más szerencse játékra vagy bejön vagy nem itt a pénzed hónapról hónapra gyarapodi https://hu.pinterest.com/mlaszlo959/sunmoney/ Hogyan működik a program - Interjú Bahorecz Péterrel a Sunmoney Tulajdonosával

    VálaszTörlés
  3. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  4. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  5. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  6. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  7. A lehetö legtőbb videót nézzétek meg a Sunmoney jel kapcsolattal érdenes. Meghívója: Mészáros László [61380764]

    VálaszTörlés
  8. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  9. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  10. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  11. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  12. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  13. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  14. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  15. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  16. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  17. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  18. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  19. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  20. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  21. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  22. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  23. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  24. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  25. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  26. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  27. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  28. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  29. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  30. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  31. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  32. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  33. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  34. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  35. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  36. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  37. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  38. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  39. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  40. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  41. Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagy sága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akk nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetnivaló összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyen módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikánk. Egy folyamatoan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatásnak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energiahasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vizszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváiírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútorhoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.

    VálaszTörlés
  42. Megjegyzés írása mint:Elérhető jövedelmek 1. Befektetőként akik csak a pénzüket szeretnék dolgoztatni. Ajánlott csomag nagysága 500 Eurótól - 10.000 Euróig választható. 2. Munkatársak, akik azért jönnek közénk, mert nem rendelkeznek nagyobb összeggel, amit be tudnának fektetni, azonban munkájukkal az útmutatásunk alapján rövid időn belül jövedelemhez jutnak. Ajánlott üzleti csomag 150 Euro. 3. Tagok, akik nem rendelkeznek ugyan nagyobb befektetni való összeggel, de hálózatépítéssel sem kívánnak foglalkozni, csupán maguknak, vagy családtagjuknak kívánnak napelem watt csomagot venni. 2-500 Euróig vásárolnak wattot, vagy üzleti csomagot. Célunk: Mindenkit úgy elhelyezni a rendszerben, amilyenMeghívója: Mészáros László [61380764]módon részt kíván venni. Hálózatépítési feladatokat csak munkatársak kapnak, Velük foglalkozunk irányítottan, kidolgozott szisztéma szerint. Ők a belépéskor teljesen kész weblapot kapnak a cégtől, mellyel online dolgozhatnak. Azonban fontos feladatunk, hogy a befektetők is minél nagyobb hozamot érjenek el, erre is megvan a kidolgozott tematikák. Egy folyamatosan növekvő csoporttal olyan eredmények érhetőek el, amely más rendszerben lehetetlen. Azért is, mert ha nem történik egy idő után hálózatépítés, akkor is növekszik a havonta kifizetett jutalék, ami fél év alatt duplájára nő a 2 %-os visszaforgatás nak köszönhetően, mely cégünk üzletpolitikája. A Cég marketingtervének megfelelően 4 féle jövedelem keletkezhet, az alábbiak szerint: 1./ BÉRLETI DÍJBÓL SZÁRMAZÓ: A Partner tulajdonában lévő Teljesítménynek a SunMoney részére történő bérbeadása ellenértékeként megfizetésre kerülő bérleti díj. A bérleti díj az Energia Hasznosítási Szolgáltatás során megtermelt energia mennyiségétől függ és a bérleti díj adott hónapra kiszámított wattonkénti összegét a SunMoney az adott hónap utolsó napját követő első munkanapon teszi közzé a Weboldalon. Villamos energiából származó össz. bevétel (EUR) = 1W havi bérleti díja (Euro) Naperőmű össz. teljesítménye (W) 2./ Közvetlen értékesítés után származó: A Közvetlen Partnerek vásárlása után fizetendő közvetítői díj. A díj mértéke a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj alapján számítandó ki. A közvetítői díj Közvetlen Partnerek vásárlásának BV értékének és a Disztribútor tulajdonában álló Csomaghoz kapcsolódó közvetítői díj mértékének a szorzata. Az alábbi táblázatból kiszámítható, a KÖZVETLEN értékesítések után járó összeg. A bal oldali függőleges sávban azt a sort kell nézni, amelyik csomaggal rendelkezel, a felső vízszintes sor pedig az értékesíthető üzleti csomagokat tartalmazza. A kettő metszéspontja mutatja az értékesítés után jóváírt összeget. 3./ Hálózati értékesítés után származó: A Disztribútor Hoz kapcsolódó Hálózat értékesítése alapján az Üzletpolitikai Szabályzat figyelembevételével számított díj. Az alábbi táblázat a csoportteljesítményről ad felvilágosítást, arra vonatkozóan, amennyi BVEuró van a kisebbik lábadon. Ezt azért kell hónap végén figyelni, mert ha a keletkezett jövedelem nagyobb, mint amekkora összeg a csomag alapján kifizethető, akkor nagyobb csomagot kell vásárolni. /Üzleti csomagot csak egyszer kell vásárolni, és nem havonta./ A saját csomag alapján kifizethető összegek: 30 eurós csomag esetén 150 euróig 150 eurós csomagnál 500 euróig 500 eurós csomagnál 2.000 euróig 2000 eurós csomagnál 10.000 euróig történik havonta a kifizetés.Meghívója: Mészáros László [61380764

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan alkalmazhatjuk a blokkláncot és a tokenizálást az energiaiparban?

Solar Panel System (SPS) A sorsfordító program

Manapság minden bizonytalan semmise biztos.SunMoney 10éves cég,ne halgas másra csak sajat magad érzéseire.